 | |  |
|
| Versenyek, találkozók, egyéb |
| Hozzászólni csak bejelentkezés után lehet. |
|
|
|
|
|
| |
 | |  |
 | |  |
|
| |
 | |  |
|
Nagyon-nagyon szépen köszönjük Mindenkinek, aki gondolt ránk és szurkolt nekünk! Külön köszönöm a szívből jövő gratulációkat - nagyon jól esik, hiszen tényleg nagyon sokat készültünk és tettünk azért, hogy az első tízbe kerülhessünk! Hihetetlen nagy várakozással és izgatottsággal teltek az utolsó hetek, napok - azt hiszem sikerült "belazítanom" és nem előre rágörcsölni erre a versenyre. Próbáltam azt is elfelejteni, hogy Mili bármelyik nap elkezdhet tüzelni, bár úgy éreztem és úgy számoltam, hogy van még kb. 2 hetünk - az indulás napján, reggelén mégsem "bírta tovább" elkezdett vérezni és kezdett dagadni a nunija. Természetesen visszavontam a nevezését, jajj, pedig micsoda formában volt/van! Ilyen a mi formánk - de a verseny nem vérre megy ugyebár !... Sirdogáltam kicsit, majd elindultunk a nagy útra - csütörtök du. 4-re már ott is voltunk a panzióban. Jól is tettük, hogy jóval hamarabb odaértünk, hisz nem számítottunk a cseh időjárásra, kellett az akklimatizálódás. Esett, majd kisütött a nap, meleg, aztán hideg... mindez egyik percről a másikra. Szombaton a verseny után láttam meg életem legnagyobb és legszebb szivárványát. Nagyon tetszenek Evelin fotói, mi nem fotóztunk sajna - de a fejemben és a szívemben sok-sok maradandó kép és élmény maradt ezután. Engem az Anyukám kísért el erre az útra, ő maradt a panzióban Milivel, amíg mi Dincsivel versenyeztünk. A pályák elég nehezek voltak, főleg az egyik - egyszerű (U alakú), semmi extra trükk, "csak" nagyon hosszú és középtájon egy emelkedő, ahol sok kutya "elvérzett" - többek között Dinamit is, de szerencsére előtte és utána is robbant, így az első ellenfele (Silverhawk's Perfect Love) és közte csak 2 pont különbség lett (a másik javára). Szép futam volt (Dinamit hiányosságától eltekintve, hogy sík terephez van szokva), voltak előzések, Dinus harcolt, de éreztem, hogy ez nem az a "nagy" futam... Ellentétben a másodikkal, ahol szintén nem ő kapott több pontot, mégis nagyot robbantott és ott, ahol kell - a végén lévő emelkedőn... a másik kutya gyorsabb volt kicsit, de gyengébben fordult és neki már a végére nem maradt elég szufla, így Dínó jelent meg elsőként az emelkedő tetején és fogott rá a nyuszira. Ennél a futamnál éreztem azt, hogy robbantottunk, jobbak tudtunk lenni az első futamnál. A másik kutya amúgy dobogós lett, 5 ponttal kapott többet. Izgalmas volt! A svájci hölgy (az ellenfelünk gazdija) fel is kiáltott, amikor meglátta, hogy Dinus elsőként fut be a nyúlra, hogy: "DINAMIT"!!! Nagyon küzdött Dínó és ez a pontjain is meglátszik... Nem is sejtettem, hogy ilyen közel kerülünk a dobogóhoz - fantasztikus volt ezt megélni! Érdekes és izgalmas sport ez - kiszámíthatatlan. Hisz ott van pl. Dévaj Skywalker esete: az 1. futam után ő volt a szukáknál a "csúcstartó" 270 ponttal, majd végül a 9. helyen végzett. 2 nagyon különböző, erős pálya, pályánként 3-3 különböző bíróval, akik természetesen nem tudják, hogy az első futamban kik voltak a legjobbak. Nagyon büszke vagyok az én Dinamitomra (a robbantási szakértőmre ), mert nagyon kitett magáért (mint mindig)! Büszke vagyok rá, hogy részt vehettünk ezen a nagyszabású versenyen és megmutathattuk magunkat - nagyon jó érzés volt a magyar csapat tagjának lenni! Most már tisztán látom, hogy miben kell még fejlődnünk, mik a hiányosságaink, mit erősítsünk ahhoz, hogy jövőre még közelebb kerüljünk a "nagyokhoz", a dobogóhoz. Ez a verseny volt a legnagyobb megerősítés számunkra, hogy jó úton haladunk, de még csak az elején járunk. Dinamit 1 éve van velünk, fél éve kezdtük a coursinget és csak 4 hónapja rendelkezik licenszszel...
Szívből gratulálok minden magyar versenyzőnek az elért eredményekért!!! Szerintem mindenki nagyon büszke lehet a kutyójára! :
|
| |
 | |  |
 | |  |
|
| |
 | |  |
|
Dinamit 256 -- 265 / 521 pont 10. hely Emese! Gratulálok a teljesítményhez! Le a kalappal a munkád előtt! Egy "TENYÉSZTŐ" ennél álmabb gazdit , mint Te és Evelin nem is kívánhat.
|
| |
 | |  |
 | |  |
|
| |
 | |  |
|
Sziasztok!
Nagyon nagy élmény volt. A sátortáborban a hangulat szuper volt. Én úgy emlékszem hogy Silver 21.és Derü44.De nem a helyezés a lényeg.Én nagyon büszke vagyok a magyar kutyákra.Nagyon nehéz pályákon folytak a versenyek.Minden kutya teljesitette a távot.Végig futották és nem adták fel! Most ennyi,mert gondolkodni sem tudok olyan fáradtt vagyok.
|
| |
 | |  |
 | |  |
|
| |
 | |  |
|
Sziasztok!
Köszönjük szépen a szurkolást mindenkinek! Tegnap éjszaka érkeztünk. Nagyon jól éreztük magunkat, Marianske Lazne gyönyörű, rengeteg parkkal.A verseny 3 helyszínen zajlott párhuzamosan, 750 m-t kellett futniuk a whipiknek, lejtők, emelkedők egyaránt voltak. Az idő kiszámíthatatlan volt, egyszer esett, egyszer sütött. Silre nagyon büszkék vagyunk, szuper ügyes volt!
Egyébként a győztes kan pontszáma 534.
|
| |
 | |  |
 | |  |
|
| |
 | |  |
|
Gratulálunk a coursing résztvevőinek!
Silverre különösen büszkék vagyunk! Köszönjük a gazdiknak a szeretetet és törődést, a rengeteg lehetőséget, amit Silvernek biztosítanak. Várjuk az élménybeszámolót!
|
| |
 | |  |
 | |  |
|
| |
 | |  |
|
Előzmény: Nia (8611)
ja, nem, elnézte, a fajtacsoportban lett 2. egy lengyel kutya
|
| |
 | |  |
 | |  |
|
| |
 | |  |
|
Előzmény: rokapu (8603)
úgy hallottam, whippet nyert a kölyök bis-ben talán
|
| |
 | |  |
|