 | |  |
|
| Versenyek, találkozók, egyéb |
| Hozzászólni csak bejelentkezés után lehet. |
|
|
|
|
|
| |
 | |  |
 | |  |
|
| |
 | |  |
|
Jelenleg sajnos a kiskutyám betegségei eléggé lekorlátoznak, mind abban hogy elmenjek versenyekre, mind anyagilag.
De tavaly, mikor kint voltunk az egyik Isaszegi versenyen, pont Ti (Angelka és Sir Winston) kértetek meg egyszer, hogy fogjam a fiúk prémjét a pálya szélén, amíg sorra nem kerülnek és oda lehet nekik adni. Kis dolog volt tudom, de én nagyon szívesen tettem, és megtiszteltetésnek vettem, hogy valamiben tudtam segíteni.
Mivel még csak tanulom (bár remélem egyszer nekem is lesz alkalmam űzni is, nem csak tanulni és vágyakozni) ezt az egész versenyeztetést, ezért nem pattogok ott körülöttetek, mikor várakoztok a futamokra, és nem fárasztok senkit a béna kis dolgaimmal, kérdéseimmel. Inkább figyelek (és itt olvasok). Ha megoldódik kiskutyám sorsa, és helyre jövök, tervezem, hogy bele vetem magam az agarászatba komolyabban. Akkor szeretnék minél több rendezvényre elmenni és részt venni. Szívesen segítek én mindenkinek amiben csak tudok addig is (persze, ha sikerül néha eljutnom versenyekre). De mivel nem nagyon tudom még, hogy mit hogy kell, ezért nem nagyon ajánlkozom/tam, mert semmit sem szeretnék elszúrni. De ha legközelebb kijutok valahová, akkor szivesen segédkezem bármiben és bárkinek, csak szóljatok és magyarázzátok el, hogy mit hogyan kell.
|
| |
 | |  |
 | |  |
|
| |
 | |  |
|
Előzmény: Azura (6438)
Aranyos vagy Azura! Köszönöm! Nem volt abban amit írtam szemrehányás, inkább mint jelenségre utaltam.
|
| |
 | |  |
 | |  |
|
| |
 | |  |
|
Előzmény: laczkovics (6436)
Pocsék fotós vagyok, ráadásul Runny az egyik kézben, masina a másikba, nehezen ment.



|
| |
 | |  |
 | |  |
|
| |
 | |  |
|
Előzmény: Sir Winston (6435)
igazad van. szégyellem is magam, habár mentségemre szólva nagyon izgultam (már,ha mentség) Runny miatt. Sajnos figyelmetlenek vagyunk, ezért ilyenkor, vagy coursing elött nem ártana, ha valaki összefogná és felkérne ill. kiadná a feladatokat.
|
| |
 | |  |
 | |  |
|
| |
 | |  |
|
Előzmény: Sir Winston (6435)
Azt hiszem igazad van. Én sajnos a rendezésben nem igazán tudok segédkezni mert így is örülök ha a Tibor levisz engem a kutyával, mert se jogsim, se kocsim nincs (bár azt kölcsönadná), amit belső inditatásból megtettem az a fotók készítése volt (mondjuk csak saját kutyámról nincs fotóm, és Kockán kivül ez nem is jutott másnak eszébe, pedig aki megkért annak elkészítettem a felvételeket - mondjuk ez is kicsit rímel az általad felvetett dologra, bár annál jóval egyénibb és kisebb horderejű) Mivel itthon gép előtt dolgozom, azt tudom vállalni hogy a jelentkezéseket egész nap figyelem és visszajelzem, ha kell akkor készítek hozzá rendes kitöltős pdf-et is, ami megkönnyíti a kitöltést és visszaküldést. Más most nem jut eszembe...
|
| |
 | |  |
 | |  |
|
| |
 | |  |
|
Előzmény: hannibal (6399)
Érdekes, ezt a hozzászólást senki nem reagálta le. Pedig nem ártana erről egy kicsit "beszélgetni".
Egy verseny attól jó, hogy a futamok problémamentesen zajlanak, a versenyeztetők pontos és folyamatos információkat kapnak, valamint kellemes a környezet. A problémamentes futamok: nyúlgép, startbox, robogó, páyla (terület) minősége Pontos információk: kihangosítás, időmérés, kanyar- vagy pontozóbírók Környezet: WC, büfé, rendezett terület, parkolási lehetőség, lábmosó
Egy rendezvény előkészítésére és lebonyolítására 10-12 emberre van szükség. Az előkészületek már napokkal a rendezvény előtt megkezdődnek.
Lezajlik a verseny, mindenki hazamegy és otthon családi körben, agaras társaságban, esetleg fórumokon értékeli a rendezvényt. Dicséri, szídja, örül, bánatos, mérges, csalódott.
Megteheti, hiszen a versenykiírásnak megfelelően határidőig elküldte a nevezést, befizette a nevezési díjat, a pénzéért kiszolgálást vár. Szórakozni szeretne. Az sem baj, ha serleggel, díjazással tudna hazamenni. Érthető, hiszen a díj egy örök emlék a rendezvényről, az agara eredményéről. Azzal pedig egyáltalán nem akar foglalkozni, kik, miből, mennyi munkával, idővel és saját pénzzel valósították meg mind ezt. De szinte mindenkinek természetes, hogy egy versenyen van időmérő, bemondó, starter, nyúlhúzó, nyúlvisszahúzó, pályakarbantartó, bíró, zsűri. Ha pedig valami nincs, vagy nem megfelelő, szinte mindenki felháborodik.
Pedig azok az emberek, saját idejüket pénzüket áldozzák azért, hogy versenyek legyenek, hogy a pályák egyáltalán fennmaradjanak.
Egy patonai példa: a pályához tartozó külső terület karbantartása óriási feladat. Májustól szeptemberig heti szinten kell a füvet nyírni. Versenyek előtt rendbe kell tenni a futófelületet, locsolni kell, leellenőrizni a technikát, kitakarítani a WC-ket, elkészíteni a versenyprogramot, egyeztetni a bírókkal, elvégezni az esetleges javításokat. Erre rendszeresen 4-6 ember áll rendelkezésre. Mindig ugyan az a 4-6 ember. És mindig ugyan az a 4-6 ember dolgozik a versenyeken is. Miközben ők is versenyeztetnének. Kérdezem: egyenlő esélyekkel indul egy versenyen két agár, ha az egyik gazdája egész nap az agarával tud foglalkozni, míg a másikét idegenek itatják, sétáltatják, melegítik be, viszik a futamba, majd hagyják egyedül a kocsiba, ketrecbe, míg a gazdája nyulhúzó, időmérő, starter, bemondó, pályakarbantartó, bíró?
Erre két korrekt megoldás létezik: 1. Külsősök bevonásával lebonyolítani a versenyeket. Akkor viszont fizetni kell a külsősöknek, valamint fenn áll a veszélye annak, hogy nem szakszerűen fogják végezni a munkájukat. 2. A szokásos 4-6 állandóan dolgozó agaras helyett 20-30 agaras venné ki a részét a munkából. Akkor elmondhatnánk, jó versenyeket csináltunk. MI, KÖZÖSEN!
Én (szerencsére), egyenlőre megengedhetem magamnak, hogy saját költségen elautózzak egy rendezvényre, fizessem az üzemanyagot, autópálya díjat, fizessem az ebédemet, üdítőmet, kávémat, csak azért, hogy kiszolgáljak 20-40 agarast és néha 80-100 agarat. Néhányan (szerencsére) ugyan ezt megengedhetik maguknak. Vannak, akik mennének, segítenének, de nem futja az anyagi keretükből. Ezeknek az embereknek gesztus lehet, meghívni őket egy kávéra, üdítőre, fizetni az üzemanyagukat, ebédjüket, ha már odamentek és segítettek egy rendezvény sikeres lebonyolítása érdekében.
Most pedig egy kicsit a szombati kecskeméti coursingről. Néhány dolog, ami felkeltette a figyelmemet. 1. Krisztián a délelőtti előfutamok alatt nem tudott jelen lenni. Elhozta a robogóját, de ő nem tudott ott lenni. Lehúztam a futamot, majd robogóra pattantam és visszahúztama a nyulat. 20-30 futamon keresztül, a nélkül, hogy bárki is odajött volna megkérdezni, segítsen-e valamiben. 2. Bácskai Zsolt kijött Kecskemétre coursingezni az agaraival. Többet is hozott. Egész nap azzal foglalkozott, hogy a futamok alatt a zsinórt igazgatta egy kalapácsnyéllel, nehogy összegabalyodjon. A nyúl vosszahúzásánál pedig fékezte a dobot. Nem hogy nem tudta elengedni egyik agarát sem, még a futamokat sem láthatta, hiszen a zsinór futását kellett folyamatosan néznie. Senkinek nem jutott eszébe, hogy leváltsa. 3. Az első coursingen nem volt robogó. Ha valakinek lefutott az agara, az visszahúzta a nyulat. Most, néhány futam idejére technikai okokból leállt a robogó. Angel-ka visszahúzta a nyulat egyszer, kétszer, háromszor. Azért "csak" annyiszor, mert meg lett javítva a robogó. Senkinek nem jutott eszébe, hogy Angelka helyett visszahúzza a nyulat.
Pedig ez egy baráti összejövetel volt. Agarasok csináltak maguknak örömfuttatást.
Szóval: Minél kevesebben dolgoznak, annál sérülékenyebb egy rendezvény sikere. Az a kevés dolgozó agaras pedig előbb-utóbb megunja és abba hagyja a munkát. Akkor pedig megint lesz másik 4-6, aki beáll a helyére. De miért nem lehet egyből 20-30 agaras, aki együtt tesz valamit a rendzvény sikeréért? Egy rendezvény olyan, amilyenné mi, agarasok tesszük. Minél többen teszünk valamit, annál könnyebb jó és jobb rendezvényeket összehozni. Akár verseny, akár edzés, akár örömfuttatás. Nem ártana ezen egy kicsit mindenkinek elgondolkoznia!
|
| |
 | |  |
 | |  |
|
| |
 | |  |
|
Előzmény: angel-ka (6432)
Hát barkópában sosem voltam túl jó, de végül csak meglett! KÖSZI!
|
| |
 | |  |
 | |  |
|
| |
 | |  |
|
 így se? szerintem a hátsó ua. a kutya.
|
| |
 | |  |
 | |  |
|
| |
 | |  |
|
Előzmény: emese (6431)
Igen, Gelin!
|
| |
 | |  |
 | |  |
|
| |
 | |  |
|
Előzmény: csigusz (6430)
Vakvágta Gelin?
|
| |
 | |  |
|