 | |  |
|
| Hozzászólni csak bejelentkezés után lehet. |
|
|
|
|
|
| |
 | |  |
 | |  |
|
| |
 | |  |
|
Előzmény: hannibal (224)
Tündéri lehett, amikor hátizsákban vitted, számomra ez a legmeghatóbb része az eddigi történetnek. Lütyi nagy ajándékot kapott a sorstól veletek, jó gazdit, és gondolom ti is vele, jó társat. Megkérdezhetem, hogyhány évesen is ment el? Biztos, hogy mondtad, de ne haragudj elfelejtettem...  
|
| |
| | |
| | |
|
| |
| | |
|
És még az utazásról... Rufnak kemény önuralmába kerül a mai napig az autózás, habár szereti. De a fizikuma tiltakozik, ugyanis hányós. De küzd ellene. Kihúzza magát és beül az első két ülés közé, úgy néz ki tudálékos ábrázattal az útra, mintha értékelné a forgalmi helyzeteket vagy épp vezetni tanulna. Közben időnként hányingere van, és keményen harcol ellene, helyezkedik, összeszoritja a száját,m nagyokat nyel stb. Nyilacska kitűnően birja az autózáast, egyáltalán nem hányós. Bár nem szeret autózni, pont ellenkezője Rufnak. De tudomásul vette, hogy ez a mi bolondériáink közé tartozik, és hát elviseli. 
Egy utazás kapcsán a két kutyával a hátsó ülésen utaztunk, és hegyre tartottunk felfelé, szerpentinen. Nyil békésen szunyókált mellettünk, Ruf hősiesen küzdőtt a hányingerével és kigúvadó szemmel figyelte az utat. Nyálzott, nyeldekelt, már készitettem a zacsit, hogy időben bele tudja dugni a fejét (nagyon rendes kutyaként oda szokott hányni a kocsiban). Kinjában belemászott az ölemben és ott mártirkodott tovább, én meg harci készenlétben figyeltem a yacsival. Nyil csendben horkolt. Aztán egyszer csak minden előzetes jelzés nélkül felemelkedett fektéből, belehajolt az ülembe, Ruf fölé, és elegánsan leokádott minket. Mindekttőnket!!!! Majd fintorogva elfordult, és visszafeküdt az eredeti helyére, ahol eddig is aludt az ülés másik végébe. Elvégre nagyon kényes a tisztaságra, ha hányni kell, akkor még véletlenül sem a fekehelyére. Ilyen Nyil.  Teszem hozz, Ruf ezekután is képes volt megőrizni az önuralmát, és egyáltalán nem hányt a szerpentinen.
Gondolom nem csak hannibálnak és nekünk vannak ilyen történeteink! Meséljetek!!!!!!! 
|
| |
| | |
| | |
|
| |
| | |
|
Előzmény: hannibal (224)
Egyszer láttam itt a cég előtti utcán egy biciklist a kutyájával, bevallom, megtapsoltam. Egy középtestű juhászkutyakeverék volt, és úgy utazott a gazdájával, hogy hátjó lábaival rátámaszkodott a gazdája mögé az ülésre és teljes testével szabályosan beleült, belehasalt a gazdája nyakába. Messze a gazdi feje fölé magasodott, és nagy lelkesen nézett előre. Lehet, hogy Lütyinek is ment volna valami ilyesmi... Igen, a gyaloglásról jut eszembe, hogy olyan megadóan tudnak jönni. Egyik ősszel, lementünk vidékre egy hétvégére (Fonyba) és én elhatároztam, hogy ha már itt vagyok, felgyaloglok Regéc várához, mert imádom azt a helyet. Csakhogy zuhogott az eső. Én mégis ragaszkodtam az elképzelésemhez, és magammal vittem Rufit és Nyilacskát. Nos, utálják az esőt, ahogy én is. De egy ilyen csodálatos hegyi kirándulást ők sem hagyhattak ki! A legelején Ruf kicsit berzenkedett az eső ellen, nyil csak a maga őszintebutácska lelkesedésével nekivágott. Egy idő után, ahogy caflkattunk a fenyvesekkel, bozótosokkal, sziklákkal tagolt dombok és mezők között az esőben, kezdett a két kutya rájönni, hogy ez több mint egy kiruccanás. A különbséga reakciójuk között több mint látványos volt. Nyiszi teljesen maga alá zuhant, Ruf viszont megkeményedett és az élre tört. Felmentünk a várba, komoly kaptató volt a vége. Aki esetleg arra vetődne, mindenképp nézze meg, szépen rendbe is tették. Az esőben és ködben teljesen magányos hely volt, olyasmi mint amit a kelta földekől ismer az ember, romos küfalak hullámzó dombokon, smaragd fú, fütyülő szél. Eláztunk. Nyilacska a vártetőn talált egy kis maradék boltivet, és boldogat vakkantva berohant oda ésleült. Onnan nézett minket konyi füllel, lelkesen és haék hangocskával hivogatott: Gyertek, találtam egy helyet, ahol nem esik az eső! Nem tudom leirni, hogy mennyire bájos volt. De mi nem mentünk be az ő kis vackára, hanem visszafordultunk, hazafelé. Ez volt a következő pillanat, mikor Nyilacska megomlott, és immár végleg. Teljesen elveszett belőle minden tartás. Lelkesen csillogott a szeme a boltiv alatt, s mikor megértette, hogy ahelyett hogy ott azon a helyen amit ő olyan ügyesen talált nekünk, hogy ahelyett hogy megvárnánk az eső végét, továbbmegyünk. A füle úgy konyult le mint malackának a Micimackóba és pár percig, csak hitetlenkedve nézett. Aztán világfájdalomként bújt elő a boltiv alól és eloindult velünk. De nagyon haragudott. nem volt hajlandó menni, csak tipegett elöttünk karikába csavarodva, hogy vegyük ölbe (pedig ő a legszivósann, legkitartóbb mindközülünk fizikailag, csaképp lelkileg nagyon törékeny), a pofija maga a szenvedés és elhagyatottság mintaképe, fehér lábacskái rózyaszinre áztak és szinte lábujjhegyen tipegett velük az esőben, halk hangocskákat adott végső elkeseredésében, lekonyuló füleiről csüpögött a viz, és egyszerűen már már temette magát. Bezzeg Ruf! Azonnal tudatosult benne, hogy megyünk haza. Kihúzta magát, peckesen, léptei ruganyosabbak lettek mint eddig, előttünk vezetett minket a helyes úton, és időnként vissza visszanézett, jövünk e rendesen, tudjuk e követni. Nagyon elemében volt, holott ő sokkal nehezebben tűri az esőt mint Nyilacska. Igy értünk haza.  Mind a kettő whippet, és mégis, mennyire mások!
|
| |
| | |
| | |
|
| |
| | |
|
Előzmény: hannibal (223)
Teljes mértékben egyetértek! Halljuk a meséket!
|
| |
| | |
| | |
|
| |
| | |
|
No, akkor megint mesélnék róla egy kicsit. Görögországba hajóval mentünk Velencéből (oda-vissza) és nagyon jól bírta az utat! Csak odafelé volt gond a pisiléssel, mert le kellett vinnünk a kocsik közé, de mivel nem talált szagot, nagyon nehezen ment neki. Visszafelé vittünk egy nagy faágat, de addigra már megszokta a kocsik közti pisilést és nem kellett neki.
Elképesztően jól bírta a meleget, a 2 napos hajóutat, meg a sok autózást. Még motoron is vittük. A görögök állandóan meg akarták venni, hogy nyúlra vadásszanak vele.
Épp átgondoltam, hogy Lütyike csak repülőn nem utazott és biciklin. Egyszer a vége felé, amikor már nem bírt sokat menni, betettem őt egy hátizsákba, úgy gyalogoltam vele. A feje kint volt, egyébként gyönyörűen el volt benne a hosszú lábaival.
Pedig azelőtt mennyit gyalogolt!
Talán a legmeghatározóbb élmény vele kapcsolatban, amikor legyalogoltunk Balatonra. Húztam a lakásunktól (BP) egy vonalat a térképen egészen Balatonig és ezt az egyenest tartva körülbelül legyalogoltunk.
Nem teljesítménytúra volt, úgyhogy csak szépen lassan 5 nap alatt napi 20 km-t megtéve. Előtte azért begyakoroltuk magunkat, napi 3-5 km-eket túrázva, és persze az állatorvossal is konzultáltam. Őhozzá igazodtunk, mert ő volt a legkisebb, ő diktálta a tempót. Csak a nagy hőségben nem akart menni, úgyhogy az első nap Budaőrsön úgy mentünk keresztül, hogy ölben vittem. Becéloztuk a Corát, ott a bejáratban lepakoltunk, és egyikünk bement bevásárolni. Igy terveztük, hogy minél kevesebb kaját cipeljünk magunkkal, inkább amikor érintünk egy-egy települést, vásárolunk.
Az első alkonyat az érdi fennsíkon Pusztazámor közelében ért. Ekkor sátrat vertünk és megterítettünk. Lütyike bebújt a sátorba és reggelig nem volt hajlandó előjönni. Láthatóan duzzogott. Ráadásul, amikor megfogtam a hátsó combját, feljajdult. De aztán reggelre kiderült, hogy valószínűleg csak izomláz, mert amikor reggel felkeltünk, ő is vidáman kiszaladt körbenézni és már semmi baja sem volt a lábának. De az is lehet, hogy csak szimulát, így reagált a szokatlan sétára.
Na, majd folytatom.
|
| |
| | |
| | |
|
| |
| | |
|
De jó, ismét beindult a fórumozás!  Nagyon örülök nektek. Én leginkább arról szeretek itt olvasni, hogy miket csinálnak a kutyik. Mennyire kis koboldok, milyen huncutságokat csinálnak, hogy viselkednek bizonyos helyzetekben stb. A tenyésztési dolgok engem teljesen hidegen hagynak, sőt néha nem is értem a centizgetéses problémákat. 
Én magának a kutyának és a hozzá fűződő dolgoknak örvendek.
|
| |
| | |
| | |
|
| |
| | |
|
Előzmény: hannibal (218)
Nagyon szépek a képek, vagyis inkább szívszorítóak.... Olyan nehéz időszak lehetett. Nagyon sajnálom. 
|
| |
| | |
| | |
|
| |
| | |
|
Én egyébként (ahogy szerintem mások is) a legnagyobb elfoglaltságban is néha felszaladok a forumra, és megnézem, hogy történt e valami. Szóval jelen! 
|
| |
| | |
|
